Tanáraink: Tóth Zoltán

„Táncolva ölelni, ölelve táncolni...”
Tóth Zoltán

2010 óta Magyarországon elsők között kezdtem el foglalkozni a kizombával.
Kwenda Lima és az ő 'kaizen dance'-módszere nyitott meg bennem egy belső kaput a kizomba felé. Innentől kezdve egyre nagyobb érdeklődéssel tekintettem erre a kultúrára. Elkötelezettje lettem ennek a másfajta kommunikációnak, az ölelésben történő táncolásnak, ahol a két lélek egy testként táncol. Túl azon, mint minden tánc, az önkifejezés legkedvesebb eszköze, számomra a kizomba egyfajta páros meditáció is.

Több oktató és előadó volt, aki nagy hatással volt rám: Petchú&Vanessa, Ricardo&Paula, Paulo&Lanna... Persze a lista nem teljes, folyamatosan bővül, akiktől nem csak technikát, hanem kifejezés-módot is tanulhatok. 2012 áprilisában lehetőségem nyílt 2 hetet egy nagyszerű táncos - Helio Santos - társaságában tölteni. Személyén keresztül is formálódott a felfogásom az önkifejező táncról.

Kizomba Club Hungary alapító tagja (azóta kiváltam)
A 'hungarY afrodancE congresS' és a yesKizomba név ötletgazdája
2013-ban részt vettem Petchú lisszaboni 4x1 hetes oktatóképzési tréningjein, amibe - szervezésemben - 2014-ben az érdeklődő magyar közönség is bepillanthatott.
2004 óta táncolok kubai salsát, az angolai kizomba mellett másik kedvenc táncom a semba.

Részletesebben: kizomba.hu

Kurzusok:
Képgaléria:megnézem»
Honlap:www.kizomba.hu
E-mail cím:zoltan.toth@kizomba.hu
Bemutatkozó video: hamarosan
«Vissza a tanárokhoz

Google Translate English version     Google Translate Deutsche version
Keresés:


Jelenleg on-line
2
látogató

Táncos idézetünk

„Csak olyan istenben hinnék, aki tud táncolni.”
(Nietzche)
 
London Stúdió nyelviskola
 
Budapesti Táncrend Klub


RSS csatorna