Táncstílusok: Hastánc

Tánc típusa:Orientális tánc – szóló vagy csoportos tánc
Versenykategória:Divattánc
Kialakulás ideje:az időszámításunk utáni 500-as évek
Kialakulás helye:Cadiz (nem megerősített)
Alkotó:ismeretlen

Hastánc
A hastánc, az ókori termékenységi táncból, szertartásokból ered, illetve idáig nyúlik vissza. Az ókori világban, a termékenységi szertartások a Földanya tiszteletéhez- kiengeszteléséhez kapcsolódtak, azaz, az új élet, gyarapodás, újjászületés-teremtés, a lélek örökléte elnyerése céljából történtek. Így alakultak ki a szent táncok ( "templomi prostitúció" ) is, amelyek csípő, hasi mozdulatokat is tartalmaztak. Abban a civilizációban, a templomi táncosokat nagy tisztelet övezte körül, s nem ütközött a vallással, sőt...
A hastánc, - ill. "szép" :-) nevén, ahogyan igazából hívjuk- orientális tánc, még most is kapcsolódik a termékenységhez. Egyiptomban, az esküvői szertartás része a táncosnő, akivel az ifjú pár (hasára tett kezükkel) fotózkodik, mely áldást hozhat számukra.
Ezen kívül vannak arab törzsek, ahol a szülésnél, a nők elkülönülve, és a vajúdó nőt körülvéve, csípőjükkel- hasukkal mutatják meg, milyen mozdulatokat végezzen az asszony.
A hastánc ma is a közel-keleti arab, s török kultúra szerves része, s mint a nőiség tánca, az egész világot meghódította.
A modern hastánc történetét, az 1893-as Chicagói Világkiállításhoz kötik. Itt jelentek meg azok a szíriai táncosok, akik közül egy "Little Egypt" nevű vált a leghíresebbé. A baletthoz, karcsú női alakokhoz szokott közönséget sokkolta egy teljesen más, természetesebb női szépség és mozgásforma.
Saját hazájában az 1927- es dátumtól számítják az orientális tánc modern korát, amikor megnyílt Kairóban a Casino Opera, a modern hastánc keleti színhelye. A század sztár táncosai tűntek fel ezen a színpadon, akiket mai napig a "nagyokként" említünk.
Így került ki -nagyon röviden és nagyléptékben- az orientális tánc az ókori kultúra templomaiból a "nagyvilág elé", vált színpadi tánccá, és lett akár szórakoztató jellegű, vagy hobbiként végezhető mozgásformává. De mivel gyökere a termékenységi táncokban rejlik, ezzel tudja gyönyörűen megőrizni a női mélységét, igazi varázsát.

Képgaléria:megnézem»
Kurzusok: Megnézem»
Kurzus szintek:
  1. Teljesen kezdő (első 2 hónap)
  2. Kezdő
  3. Középhaladó (kb. fél év)
  4. Haladó
Új kezdő kurzus a futó tanfolyamok létszámától és a szabad termektől függően körülbelül 2 havonta indul.
A szintek nem lépnek 8 alkalmanként automatikusan feljebb.
A haladó szintek folyamatosan mennek, a csoport tudásszintjétől függ a magasabb szintre lépés, kb. félévente.
Ajánlott viselet:
  • Felső ruházat: kényelmes póló
  • Alsó ruházat: nadrág vagy szoknya (csípőre húzható), ami a mozgást nem akadályozza. A csípőre köthető kendő, csörgőöv.
  • Cipő: mezítláb vagy zokni
Ismertető video:







Bemutató zene: zene.mp3
Ajánlott oldalak:
Ismersz olyan oldalt, amelyiknek itt lenne a helye? Ide kattintva ajánlhatod nekünk.

«Vissza a táncokhoz

Google Translate English version     Google Translate Deutsche version
Keresés:


Jelenleg on-line
3
látogató

Táncos idézetünk

„A tánc célja nem az, hogy hangsúlyozza a technikai tudást, hanem, hogy életünkben egy örök szimbóluma legyen egy állandó harcnak azzal szemben, ami halandó.”
(Anna Pavlova)
 
London Stúdió nyelviskola
 
Budapesti Táncrend Klub


RSS csatorna